Ki ne álmodott volna arról gyermekként, hogy úgy szelheti a vizet, mint egy fóka vagy egy vidra? Az a képesség, hogy a vízben könnyedén és villámgyorsan mozogjunk, sokunkat lenyűgöz. Ennek a sebességnek a titka sokszor az úszóhártya” szóval kapcsolódik össze a képzeletünkben.
Persze a valóságban az embernek nincs természetes úszóhártyája a kezén vagy a lábán, mint a vízi emlősöknek vagy madaraknak. Azonban a koncepció, miszerint a megnövelt felület nagyobb tolóerőt jelenthet a vízben, nagyon is valós a sportban, különösen az úszásban.
Amikor az úszók tempóznak, a kezüket és a karjukat használják arra, hogy megragadják a vizet, és magukat előrehúzzák rajta. A hatékony úszás egyik alapja, hogy a kéz és az alkar hogyan viselkedik a vízben – minél jobban képesek vagyunk a vizet „megtolni” vagy „meghúzni”, annál gyorsabbak lehetünk. Itt jön képbe az úszóhártya analógiája.
Bár nincs hártyánk, az úszók fejlesztik a tenyerük és ujjaik „érzékenységét” a vízzel szemben, és optimalizálják a kar mozgását, hogy a lehető legnagyobb felületen és a leghatékonyabb szögben fejtse ki erejét a vízre. Gondoljunk csak az úszóedzéseken gyakran használt lapátokra (paddle). Ezek a segédeszközök pontosan azt a célt szolgálják, hogy megnöveljék a tenyér felületét, ezáltal szimulálva az úszóhártya hatását, és segítve az úszót az erő és a vízzel való kapcsolat fejlesztésében.
A profi úszók technikája a legapróbb részletekre is kiterjed, beleértve az ujjak állását, a tenyér formáját a húzás és tolás fázisában, mindezt azért, hogy maximalizálják a vízen kifejtett erőt. Tulajdonképpen minden egyes tempó egy tudatos erőfeszítés arra, hogy a kezükkel és karjukkal a lehető leghatékonyabban használják ki a víz ellenállását a mozgás érdekében.
Tehát, bár az „úszóhártya” szó a biológiai csodát idézi, a sportban ez a tökéletes technika, a tudatos erőhasználat és a folyamatos edzés eredménye, ami lehetővé teszi a leggyorsabb úszást. Ez a fajta „emberszabású úszóhártya” az, amit minden úszó igyekszik kifejleszteni magában.